Sírkereső

Az utókor főhajtása a dalköltőnek, a halhatatlannak szól, kinek csárdásait és hallgatóit játszani fogják, amíg magyarul beszélnek és éreznek e glóbuszon. A hozzá nem értők a híres cigányprímást szokták emlegetni, nem tudva, hogy Dankó — képzettség hiányában — túlzó jóakarattal is csak olyan prímás volt, amilyenből tizenkettő ad ki egy tucatot. A régi világba visszamerengő Tömörkény 1914-ben akként fogalmazott, hogy a Pista sokkal jobban értett nótát csinálni, mint nótát hegedülni. A előkelőbb szegedi éttermekben és kávéházakban Fehér Poldi, ifj. Erdélyi Náci vagy Urbán Lajos húzta, nem pedig Dankó...
1858. június 14-én született Szegeden. Apjáról azt írta, hogy az első szegedi ze-nekar segédprímása volt, tehát az idősb Erdélyi Náci (1821-1891) bandájában játszott egy időben. Ez magyarázza, hogy az öreg Náci miért vállalta a násznagyi tisztet 1880. július 13-án, amikor a Pista fiú a palánki öregtemplom oltára elé vezette Joó Ilonkát, aki hű felese lett hányt-vetett életének (Móra).

Nem lehet kétséges, hogy az első fogásokra az apja tanította. Nem sokáig, hiszen 1867. februárjában elhunyt, és fia nem jussolt mást, csak a hegedűjét és a tüdőba-ját... A fiatal, könnyelmű Dankó a hegedűtől hamar megszabadult, szöszért-koszért elzálogosította valamelyik korcsmában, de a tüdőbajtól nem szabadult meg sohasem. A morbus hungaricus vitte korai sírjába alig 45 évesen. Tanította még Erdélyi Náci is, mindösszesen két hónapig, de Dankó önéletírásából nem derül ki, hogy melyik: az apa vagy a fia? A kutyúprímás Pista fiú pár tagú malacbandát szervezett maga köré, és kihúzódott a szatymazi tanyákra muzsikálni. Szüreti bál, névnap, keresztelő, disznótor és más jeles esemény akadt mindig, ahova szükségeltetett pár szál cigány. Itt ismerkedett meg Joó Ilonkával, Joó Ferenc akadémiai festő leányával, és Pistánál rögtön tüzet fogott a tapló. Az ismeretségből szerelem, a szerelemből lányszöktetés, a lányszöktetésből házasság lett. Két fiuk született: az egyik alig élt valamicskét, a másik halva jött a világra.
Első ismert nótáját 1883-ban csinálta az utcán (!), amikor a bandájával Rozália napot ment köszönteni. Dankót idézem: úgy pengettem ki a hegedűből, közben pe-dig fiityültem. Langer Viktor zenedei igazgató „letette" zongorára a 25 éves Dankó István (!) négy nótáját, melyek közül örökéletűnek bizonyult a Nenz jó mindig, minden este a fonóba eljárni... A muzsika hosszabbra sikeredett, mint a költemény, ezért Dankónak rá kellett vennie Pósa Lajost, hogy igazítson a „hibás" versen... A nevezetes eset némelyek szerint a Csongrádi sugárút végi Pillében, mások szerint az Iskola utcai Hungáriában történt. A rákvörös Pósa első mérgében el akarta zavarni a göthös muzsikusfiút, de a vérpezsdítő dallam őt is levette a lábáról, és mikor elkészült az első közös mű, keblére szorította az istenáldotta cigányt.

Három kis év múlva (1886) az ő dalaival vitték színre Molnár Györgynek Zsöl-lérleány c. darabját, benne azzal, hogy Páros élet a legszebb a világon... Megállíthatatlan egymásutánban szakadtak ki szívéből a nóták: Még azt mondják, nincs Szegeden boszorkány, Szőke kislány Csitt, csitt, csitt, Egy csillag sem ragyog fenn az égen, Vásárhelyi sétatéren Béla cigány muzsikál, Darumadár szállj előttem, Hallod rózsám Katika, Katika, és Blaháné sikerszáma, a Rám se nézett, mikor én Őt meglát tam...
Micsoda ajándéka a Gondviselésnek, hogy Szegednek adta Dankó Pistát, és a 80-as években városunkban élt Pósa Lajos, aki számolatlanul ontotta a verseket, hadd válogasson közülük a nótafa...
Dankó 1890-ben daltársulatot szervezett. A szegedi bemutató után járta az országot Aradtól Késmárkig, Gyulától Kassáig. Cigányvére 1891-ben elviszi Moszkváig, Szentpétervárig, a banda híre a cári udvarig is elver. Két esztendővel később (1893) a pesti Nádor és Bárd cég kiadja „száz eredeti magyar dalát", válogatást az első évtized terméséből. Ez évben a szegedi Traub és társa cég megjelenteti Algyőn játszódó színdarabját, A Pataki-leányokat. (Írta és zenéjét szerzette Dankó Pista.)
Az előszóban arról vallott, hogy mit jelentett életében Pósa Lajos, aki írt neki vagy kétszáz verset, bánatosat, vígat, szerelmeset, fájdalmasat.
1897-ben Pestre költözött: elment a szövegírók, Pósa, Gárdonyi, Pap Zoltán után. 1900-ban újabb daltársulatot szervezett. Nagyváradon az égő szemű Ady hallgatja
őket, aki nyomban fölismeri, hogy Dankó Pista zenei küldetést teljesít a zengerájok és brettlik világában:

Magyar Dankó Pista, áldjon meg az Isten,
Hogyne szeretnélek, hogyne szeretnélek...
(Dankó)

Elhatalmasodó tüdőbaján nem segített már San Remo kék ege sem, 1903. március 29-én Budapesten elszakadt életének szurkos fonala. Szegedre hozták, a Közművelődési palota előtt ravatalozták föl, onnan kísérték ki a Belvárosi temetőben ado-
mányozott díszsírhelyre. Síremléke 1910-ben készült el, a rajta lévő stilizált napkorong azt juttatja az eszünkbe, hogy

Most van a nap lemenőbe, Kimegyek a temetőbe...

Sok gáncsoskodás után 1912-ben állították föl a Tisza-parton márvány szobrát, Margó Ede ihletett alkotását.
Móra azt írta róla, hogy az ég csillagaitól a mezők (ívéig övé volt az egész világ, de ami közbe esik, abból nem jutott neki... Juhász Gyula szerint ez a tanulatlan
cigány, aki csak Ősi ösztönére hallgatott... soha két egyforma nótát nem csinált...,
örömnek, bánatnak, emléknek, reménynek, játszi kötődésnek, pajzán dévajságnak, strvavigadásnak, keserűségnek és fekete gyásznak mindenféle hangját meg tudta ütni, és sokáig zsongatni a lelkünkben.
A költő persze verset is írt róla:

Húzd rá cigány, te örök, te áldott, Virulj mindig, dicső nótafa,
Halhatatlan híred ragyogását Be ne födje feledés hava!
(Dankó Pistának)

Államférfi, országgyűlési képviselő, 48-as miniszter, kiváló szónok. Apja, (Clau-zel) Clauzal János Belgiumban született, családja a huszita mozgalmak elől menekült oda. Szépen haladt a katonai ranglétrán, az Eszterházy-huszárok ezredese volt. 1793-ban magyar nemességet kapott. Neje Babarczy Ágnes, valószínűleg a szegedi Babarczyak nagy családjából. Szegedi születésű Imre fiukból (1799-1847) korának neves mezőgazdasági szakírója, az Akadémia levelező tagja lett.
Klauzál Gábor Pesten látta meg a napvilágot 1804. november 18-án. Iskoláit szülővárosában végezte. Jogot hallgatott, 1824-ben ügyvédi vizsgát tett. Ez évben Csongrád vármegye tiszteletbeli aljegyzője, 1825-ben pedig törvényszéki táblabírája lett. 1827-ben — 23 évesen! — országgyűlési képviselővé választották, de a meg-tiszteltetést betegsége miatt nem fogadta el. Ez évben vette nőül Szegeden Prezetska Máriát (1805-1848), Prezetska Vencel helyi gyógyszerész művelt és vallásos leányát. Házasságával reá szállt a nagypiac délkeleti sarkán álló Prezetska-ház tulajdonjoga. (Ma a Lengyel-palota áll a helyén.) Frigyük gyermektelen maradt. Klauzálné egy ízben az alsóvárosi templomban imádkozott és alamizsnát osztott, miközben megfázott és hamarosan meghalt. Neje betegsége és halála hónapokig akadályozta Klauzált közéleti tevékenységében.
1828-ban nádori biztos Horvátországban. 1832 és 1836 között, 1939-40-ben, majd 1843-44-ben Csongrád vármegye országgyűlési követe. Az ifjúkor hevével, egyszersmind az érett férfi komolyságával képviselte megyéjét, mint a reformellenzék tagja. Harcostársa Kossuth, Kölcsey, felsőbüki Nagy Pál, egyik legjobb barátja Deák Ferenc. Országos tiszteletnek és szeretetnek örvend: alapos ismeretei, kitartó munkálkodása, férfias jelleme, kedves modora és lángoló hazaszeretete sok barátot és tisztelőt szerzett neki. Magával ragadó szónok. Híres és óvatos építője volt a záradékoknak (klauzuláknak), a jogi védőbástyáknak, melyek mögé a szorongatott ellenzék szükség esetén lépésenként visszavonulhatott. Tagja és szorgos dolgozótársa a Büntető törvénykönyv előkészítésére létrehozott országos bizottságnak. 1845-ben alapító részvényese és első elnöke a Szeged—Csongrádi Takarékpénztárnak.

Részt vett Pesten 1848-ban a márciusi eseményekben, egyik kiszabadítója volt Táncsicsnak. A Batthyány-kormányban földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter. Szeptember 11-én a kormánytagok többségével együtt ő is lemondott, visszavonult a politikai élettől, és nagytétényi birtokán gazdálkodott. A világosi fegyverletétel után egy ideig a Neugebáude foglya, de az ellene indított eljárás fölmentéssel végződött.
1851-ben Szegeden feleségül vette Schmidt Emmát. Három gyermekük született, Emma, Gábor és Mária, mindegyiknek Deák Ferenc, a haza bölcse a keresztapja.
1861-ben visszatért a politikai életbe. Szeged városának belvárosi és fölsővárosi kerülete küldte az országgyűlésbe, majd 1865-ben újból megválasztották. 1865-ben tiszteletbeli tagja lett a Belvárosi kaszinónak. Ez évben járt utoljára Szegeden.
1866 júliusában — hosszabb betegeskedése után — Kalocsára utazott, hogy a Miasszonyunkról nevezett nevelőintézetben tanuló két lányát meglátogassa. Tüdőgyulladást kapott, mely augusztus 3-án, pénteken éjjel 11 órakor végzett legyöngült szervezetével. Vasárnap délben érkezett a telegramra Szegedre, hogy Klauzál holtteste útban van szeretett városába. Az elhunytat szállító szekér délután hat órára érkezett meg a városháza elé, majd a nagy hazafi tiszteletére Szeged összes harangja megszólalt. Az érckoporsót a Szent Rozália kápolnában ravatalozták föl, itt tartotta hétfőn Kremminger Antal prépost a gyászszertartást. „A könnyekre indító" búcsúztatót a Klauzálhoz és eszméihez mindig hűséges Osztróvszky József mondta, 20-25 ezer fős tömeg előtt. Amikor elindult a gyászmenet a Belvárosi temetőbe, ismét zúgott a város összes harangja. A Szózat hangjainál helyezték Klauzált első felesége és annak szülei mellé. Sírjára Hiador (Jámbor Pál) versét vésték:

Hazádé volt: eszed, szíved,
Ékes szód: ostorod,
Szegényebb vagy dúsabb-e ma, Övé dicső porod!
Dúsabb lőn (5, én azt hiszem, És a népé a hit:
Szegedhez nem szól senki úgy,
Mint szólnak hamvaid.

Az 1870-es évek elején befejezett építkezések a Széchenyi teret kettévágták, és a hangulatos, új tér névadója Klauzál lett (1874). 1906-ban, a centenáriumi évben avatták föl a Közművelődési palota oldalában az ifj. Vastagh György készítette Klauzál-mellszobrot. Juhász Gyula azt írta róla, hogy az arc jól ellesett tipusa a negyvenes évek magyar államférfiának, ez az ideálisan szép magyar arc a körsza-kállai. 1907-ben a szegedi iparos ifjak emléktáblával jelölték meg a Prezetska-ház helyén álló Lengyel-palotát, hirdetve, hogy e helyen lakott egykor Szeged képvise-lője. Hiador verséből is átvették az első két sort. A szegedi állami főgimnázium az 1922-23-i tanévben tűzte homlokára Klauzál fénylő nevét. Aztán 1950-ben levette — le kellett vennie — homlokáról Klauzál fénylő nevét..

A szegedi festészet állócsillaga. Jöttek-mentek háborúk, forradalmak, inflációk, újabb pikorok, Uram bocsá' korszerűbb és izgalmasabb festők, Nyilasy Sándor maradt. A nagyközönség szemében ő az elmozdíthatatlan, a megingathatatlan, az örök. A festő. Műve nélkül errefelé nem gyűjtemény a gyűjtemény.
Szegeden született 1873. december 2-án. Apja Nyilasy (Pfeilschifter) Ferenc pa-lánki lakos, fakereskedő, anyja Telbisz Anna. Elemi osztályai után a kegyes atyák helyi gimnáziumába adják (1884), ott érettségizik (1892). Nováky Bertalan tanár úr áldott keze alól sorjáznak a tálentumok: Nyilasy Sándor, Károlyi Lajos, Szörfi József...
Egy évet töltött Budapesten a Mintarajziskolában, majd 1893-ban Münchenbe utazott. Az irodalomba beszivárgott, és szívósan tartja magát, hogy rövid ideig az Akadémiára járt volna, de ezt nem igazolja a tanintézet anyakönyve. Münchenben Hollósy Simon festőiskolájában, 1894-től Párizsban a Julian Akadémián tanult, onnan hívta Thorma János 1897-ben Nagybányára. Két év két szép nyarát töltötte a magyar festészetet fölfrissítő és megújító művésztelepen. 1899-ben már elmaradt, a nagybányaiak kiállítására Szegedről küldött öt képet.Ezek a képei — Réti István szerint — lassan egészen más jelleget öltöttek, mint a nagybányaiak: más levegő, más színek, más emberi környezet, sőt tájék, sőt talán más temperamentum is tükröződött bennük. A legújabb kutatások szerint 1900 és 1901 nyarát is Nagybányán töltötte.

Csodálta Rembrandtot, Bastien Lepage-t és Iványi-Grünwaldot, végül Ferenczy Károlyt. Horgoson és a szomszédos Kamaráserdőn kiélhette a Ferenczytől kapott természetszeretetet. Már ekkor kedvenc témája a zöld háttér elé helyezett színpompás ruhájú lányok tarka látványa. Fest nagyméretű életképeket is: Cigányok, Kártyázók, Hazatérő munkáspár. (A Kártyázókat Budapest székesfőváros vásárolta meg.) Persze, festői nyelvét még keresi. A Gombaszedők jó kép, de az alakok beállítása Glatz-hatásra utal. Vannak kisebb-nagyobb sikerei, vásárlói, köztük a magyar állam, mely 1903-ban két képet is vásárol tőle.
1907-ben Vasárnap c. festményével elnyerte a lipótvárosi kaszinó ezer koronás díját. (Megfelelt egy évi szerényebb keresetnek.) Az egyik fővárosi lap ezt írta: Van ebben a képben valami a Manet erejéből, a francia impresszionisták hatalmas ter-mészetimádásából. Ragyogó színe és csodálatos harmóniája van a képnek, és olyan bámulatosan egyszerű előadása, amilyet magyar festőnél még alig láttunk. E munkája szerepelt a Wiener Künstlerhausban is, Bécsben is elismerést szerezve alkotójának. A Kunst c. művészeti lap kritikusa Nyilasyt korának legkiválóbb európai festői közé sorozta.
Nem kevesen vannak, akik a szegedi múzeumban őrzött Napsütés c. képét tartják a legjobb alkotásának. Témája egyszerű: egy szék a napsütötte kert zöldjében, támláján odavetett szalmakalap. Látszik, hogy a festőt már nem a téma érdekli, hanem az örömet nyújtó látvány visszaadása. Az ilyen képek szoktak egylilésben készülni... A teret betöltő sugárzás nem csak a tárgyak színeit teszi ujjongón élénkké, hanem az árnyékokét is. A széles, gyorsjárású ecsetkezelés arról a hevületről tanúskodik, mellyel a színöröm rögzítése történt.

1912-ben a Játszó fiúk c. festménye a Szentháromság utcai műteremből a bécsi Burgba került: Ferenc József vásároltatta meg a magánképtára számára.
A vesztett háború Nyilasy életében is változást hozott. Horgos és Kamaráserdő idegen impérium alá került, Tápén lelte föl az ihletet adó tájat. A Szegedhez simuló ősi településen, melynek már volt festője, Heller Ödön. Nyilasy 1922-ben vett házat a faluban. Tavasztól őszig ott tartózkodott, de előfordult, hogy a telet is Tápén töltötte. A 20-as években szinte csak a ház előtti padon üldögélő öregeket, és a színes népviseletbe bujtatott, vígan vasárnapozó lányokat és legényeket festette. Érthető, hogy ezen képeinek (anyagi) sikerük volt, ám a kelleténél nagyobb számban készültek. Még utánzói is akadtak, ami mérhetetlen bosszúságot okozott neki.
A tápai korszakról megoszlanak a vélemények. Szalay József, a literátus főkapitány szerint szeretettel merült el a tápéi nép lelkivilágának, szokásainak, ruházatának, az ottani vidék mosott égboltjának... s a Tisza vizének tanulmányozásában. Dorogi Imre, az eredeti látású képalkotó mester finoman fogalmaz: csupán a mindent szépnek láttató watteau-i paraszti galantériáról ír. Vannak, akik azt kérdik, vajon miért győzköd bennünket Nyilasy, hogy gondtalanságtól virágzók és jókedvtől szikrázók errefelé a vasárnap délutánok? Hiszen Nagy-Balogh, Nagy István, Tornyai és Koszta másnak látta a magyar valóságot. A Tápai lagzi költője sem találkozott itt idillel, és Móra Földnélküli Jánosai sem ezeket az idilli napokat élték a két háború közötti Magyarországban.
Első gyűjteményes kiállítását 1930-ban rendezte a Kass szállóban. A sajtó Szeged legkiválóbb festőjét ünnepelte. 1934. január 6-án halt meg. A Belvárosi temetőben kapott díszsírhelyet, síremléke a karcsú, fekete márványkereszt 1939-ben készült el.
Fölirata:

Nyilasy Sándornak
az alföldi népélet
költői lelkű festőjének emelte
hálás szülővárosa
Szeged sz. kir. város

Szeged sehogy sem, Tápé kétszeresen is őrzi emlékét: 1949-ben utcát kapott, 1973-ban pedig márványtáblával jelölték meg egykori házát.

Ügyvéd, városunk első könyvtár- és múzeumigazgatója, első régésze, múltjának tudósa, aki Szeged történetének a megírásával tucatnyi kutató munkáját vette a vállára és végezte el. A bajor származású família Badenből költözött Magyarországra, a családi hagyomány szerint a 16. században. Az első Reizner a Sopron megyei Rusztról került Szegedre az 1760-as években. (Reizner használta írásai alatt a Szegeden született 1847. január 20-án. Apja Reizner András (1820-1877) bog-nármester, majd vendégfogadós és bormérő, anyja Nagy Anna (1821-1873). Fiuk a kegyes atyák szegedi oskolájában tanult (1857-1865), majd a pesti tudomány-egyetemen lett joghallgató.
Vonzódott a bölcsészeti tudományokhoz is, nagy kedvvel hallgatta Rómer Flóris, Horváth Árpád és Kerékgyártó Árpád előadásait. 1867-ben Pesten jogtörténelmi államvizsgát, a következő évben a pozsonyi jogakadémián bírói államvizsgát tett. Már tanulmányai befejezése előtt tollnok volta békés—csanádi, majd az arad--csongrádi tanfelügyelőségen.
Joggyakorlatának letöltése után 1871-ben a pesti királyi ítélőtábla előtt ügyvédi oklevelet nyert, majd Szegeden ügyvédi irodát nyitott. Ez évben nősült, felesége Jenei Mária (1852-1885) volt. Házasságából Vilma nevű gyermeke született, aki később Csikós Mihály kerekpusztai gazdatiszt neje lett.

Reizner épp hogy csak belekóstolt a kisebb-nagyobb pörök világába, 1872-ben közfölkiáltással megválasztották Szeged város aljegyzőjének. Titkára volta Szegedi Szabadelvű Körnek, mely 1872. március 7-én fölhívásban fordult a szegediekhez régiségek gyűjtésére és közgyűjteménybe adására. 1875-ben Szeged városa főjegyzőnek választotta meg a 28 éves fiatalembert! Sokat fáradozott a Dugonics-szobor (1876) fölállítása érdekében. Leleplezésén ő mondta az ünnepi beszédet, mely megjelent a Dugonics Albumban. Ez évben ő volt a szegedi Országos Ipar-, Termény-és Állatkiállítás jegyzője és egyik rendezője. Munkálkodásáért a Koronás Arany Érdemkereszttel tüntették ki.
A Víz (1879) után Somogyi Cs. Károly esztergomi kanonok Szegednek ajándé-kozta több, mint negyvenezer kötetes könyvtárát. Reizner 1882-ben lemondott a főjegyzői tisztről, és a könyvtár igazgatói székét foglalta el. A következő évben ő fogadta a könyvtár akkori helyiségeiben, a főreáliskola Dugonics téri épületében a Szegedre látogató Ferenc Józsefet. A Városnak az árvíz utáni — főleg szellemi — fölemelkedésért végzett tevékenységéért kapta meg a Ferenc József Lovagrend keresztjét (1883).
Megkezdte a leendő múzeumba való tárgyak gyűjtését és leltározását. Móra Ferenc 1927-ben ezt írta róla: Vérbeli tudós, erőskezű szervező, akinek vezetése alatt készült el az elsó nagy katalógus, s aki eddigi szerény bérlakásából a Kultúrpalotába telepítette át a könyvtárt. Nevéhez fűződik a múzeum megalapítása is, melynek legrégibb osztályait, a régiség- és éremtárt, továbbá a szépművészeti gyűjteményt állította fel.
Haláláig ő maradt a múzeummal bővülő intézmény igazgatója, mellette dolgozott Tömörkény István 1899-től. Jó néhány Szeged környéki községben ásatott, eredményeit 1890-tőt az Archeológiai Értesítőben adta közre. Egyik kedves kutatási területe a numizmatika volt.

Az 1880-as, 90-es években megjelent fontosabb könyvei, füzetei: A Szegedi Híradó politikai napilap negyedszázados pályafutása (1884), A régi Szeged. I. A negyvenes évek és a forradalom napjai Szegeden (1884), H. A kőbárány és kun puszták pere (1887), Történelmi vizsgálatok a zsidók szegedi letelepedése körül (1885), A kegyúri jog és a szegedi gyakorlat (1886), Makó város története (1892, hasonmása 1984), A szegedi polgári dalárda emlékkönyve (1893), Szeged és Délmagyarország (1895).
1885-ben elözvegyült, majd 1886. október 23-án nőül vette Molnár Ilonát (1866-1940), Molnár Márton (1820-1892) szegedi ügyvéd, városi főügyész, 48-as százados leányát. Házasságukból több gyermek született.
Főműve a négy kötetes Szeged története (1899-1900). Az első kötet a Város tör-ténetét a 18. század végéig, a második a Vízig tárgyalja. A harmadik az egyháza-kat, Szeged társadalom-, gazdaság- és művelődéstörténetét mutatja be. A negyedik kötetben van az oklevéltár és a mutató. Az Engel Lajos nyomdájában készült monumentális munkát a Város 700 példányban adta ki. Általános megállapítás, hogy a milleniumra megjelent összefoglaló művek átlagát jóval meghaladó, tartalmas munka. Voltak, akik kritikával illették. Borovszky Samu a Századokban, az elfogulatlannak nem tekinthető Czímer Károly a Budapesti Hírlapban, majd különnyomatban tette meg észrevételeit. Mások akadémiai levelező tagsággal akarták Reiznert megtisztelni (Thaly Kálmán, Zsilinszky Mihály).
1904. január 19-én, 57 évesen halt meg Szegeden, Boldogasszony sugárút 18. számú házában. A Közművelődési palota előtt ravatalozták föl, onnan kísérték a Belvárosi temető díszsírhelyére.
Méltatlanul hosszú időnek, nyolc évtizednek kellett eltelnie, hogy Szeged városa megörökítse monográfusa emlékét. 1984. január 19-én emléktáblát kapott a múzeum előcsarnokában, 1997. július 19-én pedig az épület előtt fölavatták a Fritz Mihály készítette mellszobrot.
A Tisza-parti sokablakos ház előtt immár egy parkban, együtt áll a szobra a három nagy igazgatónak, Reiznernek, Tömörkénynek és Mórának.

Az 1848-491 szabadságharc hős tábornoka, a szegedi kolerajárvány áldozata,Kossuth egyetlen tábornoka, aki nem érte meg a világosi fegyverletételt, az aradi bitót.
1800. január 26-án született a Szabolcs megyei Kemecsén. Apja Répásy József (1754-1833), Mária Terézia testőrségének a tagja, anyja Marusi Olasz Mária. A szülők gondos nevelésben részesítették gyermeküket. A sárospataki református kollégiumban taníttatták, majd két évi német szóra Késmárkra adták. Visszakerülve Sárospatakra, jogot hallgatott a református jogakadémián (a kollégium jogi tanszé¬kén) a nagyhírű Kövy Sándor (1763-1829) professzornál. (Itt tanult — többek kö¬zött — Kossuth Lajos, Szemere Bertalan és Tompa Mihály.)

Bár apja nem akarta, hogy fia katona legyen, a fiatal Répásy 1817-ben a 3. (Kné¬zevich) dragonyosezred kadétja (hadfi) lett. 1820. április 24-én hadapród, ősszel már káplár, 1821-ben őrmester, 1822-ben alhadnagy, 1828-ban főhadnagy, 1834-ben alkapitány, majd 1838-ban kapitány. 1839 és 1846 között a testőrségnél szol¬gált, itt kapta meg 1844-ben az őrnagyi rangot. Egyik fő feladatának tekintette, hogy a vele szolgáló magyar ifjakat hazafias szellemben nevelje.
1846-ban a gárdától Galíciába helyezték át, a magyar huszárokból álló 6. (Würt¬temberg) lovasezredhez osztályparancsnokként. 1848 januárjában két havi szabad¬ságra Kemecsére érkezett. Ám jött a parancs, az európai forradalmi események mi¬att visszarendelték ezredéhez Galíciába. Magával vitte unokaöccsét, Kriston Meny¬hértet (Répásy Rozália fiát), akiből a szabadságharc főhadnagya lett. Ismeretes, hogy a Württemberg-huszárok Lenkey János-százada a forradalmi események ha¬tására 1848 májusának végén hazaszökött. Petőfi versben köszöntötte őket:

Itt a haza földjén,
Hová vont szivetek,
Forró öleléssel
Üdvözlünk titeket...

Júliusban a kormány hazarendelte az egész ezredet, melyet nem Alfred Graf Paar ezredes, hanem Répásy őrnagy vezetett honi földre. A győztes pákozd-sukorói csa¬tában (szept. 29.) már alezredesként vett részt, a szélső balszárnyat adó 6. huszár¬ezred parancsnoka. Október 12-én honvédezredes, egyben hadosztály parancsnok a feldunai hadtestben. Részt vett a schwechati csatában (okt. 30.), ő vezette a balszár¬nyat, az ő utóvédharcai tették lehetővé, hogy a fősereg nagyobb veszteség nélkül visszavonulhatott. Hősiességükre mondta Windisch-Grütz: Ez nem szedett-vedett lázadócsorda. Ez hadsereg!
December 1-jétől vezérőrnagy (tábornok), a hadügyminisztérium pótlovazási és újoncozási osztályának a vezetője, a honvédsereg lovasságának a főfelügyelője, a tartalék hadtest parancsnoka.
Pest föladása (dec. 31-1849. jan. 4.) után a Répásy vezette erőket a Perczel Mór parancsnoksága alá tartozó 2. hadtesttel a Tisza vonalának a védelmére rendelték. Amikor Perczel március elején átvette a déli határokat védő 4. hadtestet, Aulich ér¬kezéséig Répásy volt a 2. hadtest ideiglenes parancsnoka. Segédtisztje a későbbi aradi vértanú, Lázár Vilmos.

A sikertelen kápolnai csatában (febr. 26-27.) a Répásy-vezette erők biztosították a poroszló—tiszafüredi utat, hogy a fősereg a Tiszán átkelhessen. Tisztelte és be¬csülte Kossuth és Görgey is. Kossuth levélben kérdezte, hogy olyan bővében van-e Görgey a jó huszártiszteknek, hogy lóvásárlás végett most ezeket elküldheti az el¬lenség elől...? Görgey válasza: Répásyt azért ajánlottam, mert őt mostani hivatalá-
ra legalkalmasabbnak ösmerem... a jó organizáló most többet használ a hazának, mint két jó vezér.
Répásy május 10-én Debrecenből, a kormány székhelyéről mondott köszönetet Szeged városának azon hazafias készségéért, miszerint ámbár fiai közül 3000 egyén vesz részt szabadságharcunkban, mégis nem várva felszólítást, 130 helyett 550 újonccal siet a szabadság védelmére. Május 5-én megkapta a frissen alapított (márc. 2.) másodosztályú Magyar Katonai Érdemrendet. Július második hetében a kor¬mánnyal ő is Szegedre jött. A katonákkal, menekülőkkel teli városban a hónap vé¬gén kolerajárvány lépett föl, mely főleg a legénység és a nép soraiból szedte áldozatait. Répásy is megkapta, életét az éjjel-nappal tartó, buzgó ápolás sem tudta megmenteni (júl. 30.).
A Belvárosi sírkertben, katonai tiszteletadással helyezték örök nyugalomra. Te-metésén jelent volt — Kossuthtal az élen — az egész kormány. (Sajnos, a kormányzó sírbeszéde nem maradt fönn.) A tábornokkal együtt temették Szöllősy Gáspár had-
ügyi titkárt, és Tóth János tüzér főhadnagyot. Ők is a kolera áldozatai lettek. A Sze¬gedi Honvédegylet 1861-ben állított nekik síremléket.
Répásy életrajzát Kozma Sándor történész állította össze, és adta közre (Keme-cse. Kemecse, 1997. 120-122.). Szegedi emlékének életbentartásáért Csongor
Győző (1915-1997) tette a legtöbbet. Olajba festett arcképét a Hadtörténeti Múze¬um őrzi.
Szeged városa másfél száz éve az adósa emlékének méltó megörökítésével...

Legnagyobb írója a termő szegedi földnek és a Várost körülölelő tanyavilágnak. A szegedi parasztnovella fejlődése Békefi Antal, Palotás Fausztin és Cserzy Mihály után — vagy velük egyidőben — az ő kivételes és megismételhetetlen írásművésze-téve, éri el csúcsát. Voltak, akik fanyalogva fogadták és olvas(gat)ták, sokallván a néprajzi színeket, a tanyai élet tárgyainak, szokásainak részletes megörökítését. TöitOrkény az ilyen beszédre mit sem adott, csak írt tovább. Egyedül ő tudta, hogy
Intt kell megörökítenie: mintha érezte volna, hogy a könyörtelen idő mindezt el buja söpörni...
Az a bő száz esztendő, mely munkásságának kezdete óta eltelt, fényesen igazol-ta Tömörkény Istvánt, a célszörű szögény embörök, a kétkéziek és a homokból élők íróját. Ma sokkalta szegényesebbek és hiányosabbak lennének ismereteink — többek között — a tanya néprajzáról, a kubikosok életéről, a vásári furfangokról és az időtiporta foglalkozásokról, eleink ízes és találó nyelvi leleményeiről. Műveinek nyolckötetes válogatása (1956-1963) enciklopédiája az elködlött Szegednek és a környékbeli paraszti életnek.
Ady így vallott róla 1917-ben: az a magyar bölcs és művész, aki Tömörkény volt, a szívemé volt... Móricz Zsigmond e szavakkal siratta el: elment a magyar embör legjobb barátja. Krúdy azt írta róla azon a feketelobogós, gyászba szomorodott áprilison, hogy a korszak legnemesebb magyar költője tér meg a szegedi temetőbe.

Életében soha semmi különös nem történt. 1866. december 21-én született a ceg-lédi vasútállomás épületében, melyben apja, Steingassner József a restit bérelte. Két év múlva visszaköltöztek Szegedre, majd űz éves fiukat a kegyes atyák ódon oskolájába adták. A családfő a patinás és hírneves szegedi Feketesas után 1877461 a makói Koronát vette bérbe, legkisebb gyermeke pedig a helybeli református algimnázium növendéke lett.
1880-ban ismét csak hazakövetkeztek, majd a fiatal Tömörkény gyógyszerész-gyakornok lett Kovács Albertnak, a városszerte ismert és népszerű Papusnak a Kí-gyóhoz címezett patikájában. Három év múltával gyógyszerészsegédi vizsgát tett, de nemigen élt tudományával. 1884-től jelentek meg próbálkozásai a Szegedi Híradóban, majd 1886. március 1-jétől a lap belső munkatársa lett. 1888-ban, októbernek elsején berukkolt, a szegedi 46-os regimenttel lekerült a novibazári szandzsákba, a Lim parti Prijepoljébe, ahogy ő emlegette, a görbe hegyek országába. 1891 szeptemberében szerelt le, ekkor már őrmesteri ezüstcsillag fényeskedett zubbonya nyakán. Most meg a függetlenségi Szegedi Napló redakciójába szegődött el, melyben a minap gazdátlanodott el Gárdonyi Géza tintafoltos asztala...A felhőtlen és víg legényéletnek a házasság (1894) vetett véget. Az író eleinte „csak" Kiss Palcsi bácsi borának, no meg Murka Gáspár muzsikájának a szempontjából járt a Kölcsey utcai Kispipába, azonban idővel ezeket háttérbe szorította az Emília leányzó szemének fénylő ragyogása...

1899-ben segédkönyvtárosa, 1904-ben igazgatója lett a Somogyi-könyvtárnak és városi múzeumnak, élete korai végéig itt mérte a tudás pántlikáját. Első könyve, a Szegedi parasztok és egyéb urak 1893-ban jelent meg Szegeden, utána sorjázott a Jegenyék alatt (1898), a hasonmásban is megjelent Betyárlegendák (1898, 1901), majd a Vizenjárók és kétkézi munkások (1902). Ekkor már országos hírű író, tekintélyes pesti lapok szerződött és jól fizetett munkatársa. Barlanglakók c. egyfölvonásosát a pesti Nemzeti (1913), majd a szegedi teátrum is bemutatta, sőt filmre vitték (1916). Vajon megvan-e még??
Ha szót ejtettünk az elfelejtett fanyalgókról, írjuk le az el nem felejtett rajongók nevét is: közöttük volt Görgey Artúr honvédtábornok, Jászai Mari, a magyar színpad nagyasszonya, és Löw Immánuel, a nagy tudományú főrabbi.

Apja, a horvát származású Vedrics György szűrszabó telepedett meg Szegeden, és 1764-ben lett a nemes város polgára. Sári Rózával kötött házasságából 1765. szeptember 22-én István, 1769-ben Pál nevű gyermeke született. Ez utóbbi korán elhalhatott, róla semmit sem tudunk.Vedres István a fölsővárosi magyar iskola három éve után, 1774 és 1782 között a piarista atyák oskolájába járt. 1782-ben a pesti egyetem — akkori néven — bölcsészeti karára iratkozott be. Az Institutum Geometricum hallgatója, itt ismerkedett meg földijével, Dugonics Andrással. 1785-ben fejezte be egyetemi tanulmányait, és a hőgyészi Apponyi-uradalomban vállalt állást. (A családi hagyomány szerint megfordult — tanult? — Bécsben is). 1786-ban vette át mérnöki oklevelét, dicséretes képesítést kapva practica geometriából. Megpályázta és elnyerte a szülővárosában megüresedett földmérész állást, melyet 1786. augusztus 1-jétől 1821. május 3-ig töltött be. Akkoriban sok minden más is a földmérő munkakörébe tartozott: a városrendezés és az utcaszabályozás, az építési tervek készítése és az építkezések ellenőrzése, a hidak, malmok, árkok és csatornák fölügyelete, és nem utolsósorban a közvilágítás, az ármentesítés és a fásítás. Fizetése szerény volt, évi 300 forintok. 1792-ben megnősült, feleségül vette Rózsa Teréziát, a tanácsbéli Rózsa Sándor úr leányát.

Még harminc éves sem volt, már kibontakoztak polihisztori vonásai. Verseket írt, ünnepségeket szervezett, színészeket hozott Szegedre, maga is írt színdarabot, és Aesopust fordított. Sokat olvasott, az ország egyik legnagyobb könyvtárát mondhatta magáénak. A kisebb-nagyobb szegedi hírekről tudósította a Nemzeti Gazdát, a Magyar Kurtrt, a Magyar Hinnondót és a Regélőt.

A Szegedre hazaköltözött (1808) Dugonics a barátságába fogadta, szívesen sétálgattak együtt, beszélgetve hol irodalomról, hol matematikáról.
Leghíresebb terve A Tiszát a Dunával öszvekapcsoló új hajókázható csatorna volt. Az öntözésre is alkalmas létesítmény Szegedet kötötte volna össze Dunaha-rasztival vagy Soroksárral. Kiszámította, hogy a búza, gyapjú, dohány, pamut stb. szállítása mennyivel olcsóbb lenne, hiszen a hosszú, természetes — Titelnél visszaforduló — víziutak helyett a szállítók a csatornát vennék igénybe.
Szegedre tervezte az Országos Gabonatárházat. A katonai jelentőségét jócskán elvesztett szegedi várat akarta átalakítani, nyolc öl széles alapfalaira 3-4 emeletes fölépítményt emelni. Talán a londoni Acéludvar, vagy a velencei áruraktár képe lebegett a szeme előtt. Még a szabályzatát is elkészítette az első magyar közraktárnak!
Az akkoriban még széles „matyi vízre" téli kikötőt és hajógyárat álmodott. Büszkeséggel jegyezte meg, hogy sehol jobb hajógyártóti vagy hajócsinálók nem találtatnak, mint a szegediek.
Foglalkozott az Alföld keleti részének árvízi helyzetével. A megoldást a balparti folyóknak az egységes terv szerinti szabályozásában látta. Egyik legeredménye-sebb tevékenysége az erdősítés volt. Még az 1830-as években is tavakat, erdőket temetett be a homok. Javaslatára rendeletet hozott a város, miszerint minden házas gazda esztendőnkint 100 db. fát az inzsenér által kimutatandó helyen... ültetni tartozzon. Vedres és Dugonics Fölsőváros külső határán 6000 fát ültetett, ebből lett az Etelka erdeje. (Emlékét az Etelka sor őrzi.)

1809-ben ismét előállt 13 évvel korábbi tervével: Gyála és Szentivón között 2800 öl hosszú töltést építene, mellyel bő 3000 holdat lehetne ármentesíteni. Így lett Vedres 3000 hold vízjárta földnek, a békák birodalmának bérlője. Áldozatos munkája nyomán jött létre a vedresházi mintagazdaság. Új növényeket honosított meg (szőlő, dohány, kukorica), dohánykertészeket telepített le, birtokán 150-en laktak. Vedresháza jelentősége csak Tessedik szarvasi alkotásaival mérhető. Öntözőműveket létesített, gabonaszóró masinát szerkesztett, és már gőzmozdonyról álmodott. 1812-ben olyan bő termése volt, hogy gabonavermek építésére ,kényszerült". Az általa épített, bagolykemence-szerű vermekben a gabona egy évig egészségesen elállt.
Ő tervezte a korábbi városi széképületet (1799-1805), a szőregi katolikus temp-lomot (1816), és több kisebb-nagyobb épületet.
1821-ben nyugdíjba ment, 1826-ban I. Ferenctől nemességet kapott varasányi praediktummal.
1830. november 4-én halt meg Szegeden a megszolgált földmérő. Sujtásos atillájában helyezték végső nyugalomra a palánki belső temetőben, mely a mai Nagykörút és Kálvária sugárút találkozásánál volt. Sírjára 2,5 méter magas vörös márvány obeliszket helyeztek. Mikor a terjeszkedő város magának követelte a sírkert területét, Vedres hamvait kivitték az új Belvárosi temetőbe. Halálának centenáriumán tisztelői díszsírhelyet kértek a bolygó hamvaknak. Fölszentelése 1933. június 18-án volt.
1937-ben jelent meg Farkas László fővárosi mérnöknek Vedres István mérnök élete és működése c. alapvető, de nem hibátlan munkája. Gondos kutatásokon alapul Nagy Zoltánnak Vedres István művészi munkássága c. füzete (1956). Nevét szakközépiskola viseli, előcsarnokában Tápai Antal készítette mellszobrával. Büsztje, Schaár Erzsébet alkotása 1965 óta áll a Nemzeti Emlékcsarnokban.
Vedrest Szeged Széchenyijének is szokták nevezni, hogy hiszen olyan élesztő ereje és szellemi irányítója volt a Várost fejlesztő gondolkodásnak és munkálko-dásnak, mint a legnagyobb magyar az országnak.