Sírkereső

Államférfi, országgyűlési képviselő, 48-as miniszter, kiváló szónok. Apja, (Clau-zel) Clauzal János Belgiumban született, családja a huszita mozgalmak elől mene¬kült oda. Szépen haladt a katonai ranglétrán, az Eszterházy-huszárok ezredese volt. 1793-ban magyar nemességet kapott. Neje Babarczy Ágnes, valószínűleg a szege¬di Babarczyak nagy családjából. Szegedi születésű Imre fiukból (1799-1847) korá¬nak neves mezőgazdasági szakírója, az Akadémia levelező tagja lett.
Klauzál Gábor Pesten látta meg a napvilágot 1804. november 18-án. Iskoláit szü¬lővárosában végezte. Jogot hallgatott, 1824-ben ügyvédi vizsgát tett. Ez évben Csongrád vármegye tiszteletbeli aljegyzője, 1825-ben pedig törvényszéki táblabí¬rája lett. 1827-ben — 23 évesen! — országgyűlési képviselővé választották, de a meg-tiszteltetést betegsége miatt nem fogadta el. Ez évben vette nőül Szegeden Prezets¬ka Máriát (1805-1848), Prezetska Vencel helyi gyógyszerész művelt és vallásos le¬ányát. Házasságával reá szállt a nagypiac délkeleti sarkán álló Prezetska-ház tulaj¬donjoga. (Ma a Lengyel-palota áll a helyén.) Frigyük gyermektelen maradt. Klau¬zálné egy ízben az alsóvárosi templomban imádkozott és alamizsnát osztott, miköz¬ben megfázott és hamarosan meghalt. Neje betegsége és halála hónapokig akadá¬lyozta Klauzált közéleti tevékenységében.
1828-ban nádori biztos Horvátországban. 1832 és 1836 között, 1939-40-ben, majd 1843-44-ben Csongrád vármegye országgyűlési követe. Az ifjúkor hevével, egyszersmind az érett férfi komolyságával képviselte megyéjét, mint a reformellen¬zék tagja. Harcostársa Kossuth, Kölcsey, felsőbüki Nagy Pál, egyik legjobb barát¬ja Deák Ferenc. Országos tiszteletnek és szeretetnek örvend: alapos ismeretei, ki¬tartó munkálkodása, férfias jelleme, kedves modora és lángoló hazaszeretete sok barátot és tisztelőt szerzett neki. Magával ragadó szónok. Híres és óvatos építője volt a záradékoknak (klauzuláknak), a jogi védőbástyáknak, melyek mögé a szo¬rongatott ellenzék szükség esetén lépésenként visszavonulhatott. Tagja és szorgos dolgozótársa a Büntető törvénykönyv előkészítésére létrehozott országos bizottság¬nak. 1845-ben alapító részvényese és első elnöke a Szeged—Csongrádi Takarék¬pénztárnak.

Részt vett Pesten 1848-ban a márciusi eseményekben, egyik kiszabadítója volt Táncsicsnak. A Batthyány-kormányban földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter. Szeptember 11-én a kormánytagok többségével együtt ő is lemondott, visszavonult a politikai élettől, és nagytétényi birtokán gazdálkodott. A világosi fegyverletétel után egy ideig a Neugebáude foglya, de az ellene indított eljárás föl¬mentéssel végződött.
1851-ben Szegeden feleségül vette Schmidt Emmát. Három gyermekük született, Emma, Gábor és Mária, mindegyiknek Deák Ferenc, a haza bölcse a keresztapja.
1861-ben visszatért a politikai életbe. Szeged városának belvárosi és fölsővárosi kerülete küldte az országgyűlésbe, majd 1865-ben újból megválasztották. 1865-ben tiszteletbeli tagja lett a Belvárosi kaszinónak. Ez évben járt utoljára Szegeden.
1866 júliusában — hosszabb betegeskedése után — Kalocsára utazott, hogy a Mi¬asszonyunkról nevezett nevelőintézetben tanuló két lányát meglátogassa. Tüdő¬gyulladást kapott, mely augusztus 3-án, pénteken éjjel 11 órakor végzett legyöngült szervezetével. Vasárnap délben érkezett a telegramra Szegedre, hogy Klauzál holt¬teste útban van szeretett városába. Az elhunytat szállító szekér délután hat órára érkezett meg a városháza elé, majd a nagy hazafi tiszteletére Szeged összes harangja megszólalt. Az érckoporsót a Szent Rozália kápolnában ravatalozták föl, itt tartot¬ta hétfőn Kremminger Antal prépost a gyászszertartást. „A könnyekre indító" bú¬csúztatót a Klauzálhoz és eszméihez mindig hűséges Osztróvszky József mondta, 20-25 ezer fős tömeg előtt. Amikor elindult a gyászmenet a Belvárosi temetőbe, is¬mét zúgott a város összes harangja. A Szózat hangjainál helyezték Klauzált első felesége és annak szülei mellé. Sírjára Hiador (Jámbor Pál) versét vésték:

Hazádé volt: eszed, szíved,
Ékes szód: ostorod,
Szegényebb vagy dúsabb-e ma, Övé dicső porod!
Dúsabb lőn (5, én azt hiszem, És a népé a hit:
Szegedhez nem szól senki úgy,
Mint szólnak hamvaid.

Az 1870-es évek elején befejezett építkezések a Széchenyi teret kettévágták, és a hangulatos, új tér névadója Klauzál lett (1874). 1906-ban, a centenáriumi évben avatták föl a Közművelődési palota oldalában az ifj. Vastagh György készítette Klauzál-mellszobrot. Juhász Gyula azt írta róla, hogy az arc jól ellesett tipusa a negyvenes évek magyar államférfiának, ez az ideálisan szép magyar arc a körsza-kállai. 1907-ben a szegedi iparos ifjak emléktáblával jelölték meg a Prezetska-ház helyén álló Lengyel-palotát, hirdetve, hogy e helyen lakott egykor Szeged képvise-lője. Hiador verséből is átvették az első két sort. A szegedi állami főgimnázium az 1922-23-i tanévben tűzte homlokára Klauzál fénylő nevét. Aztán 1950-ben levette — le kellett vennie — homlokáról Klauzál fénylő nevét..

A szegedi festészet állócsillaga. Jöttek-mentek háborúk, forradalmak, inflációk, újabb pikorok, Uram bocsá' korszerűbb és izgalmasabb festők, Nyilasy Sándor ma¬radt. A nagyközönség szemében ő az elmozdíthatatlan, a megingathatatlan, az örök. A festő. Műve nélkül errefelé nem gyűjtemény a gyűjtemény.
Szegeden született 1873. december 2-án. Apja Nyilasy (Pfeilschifter) Ferenc pa-lánki lakos, fakereskedő, anyja Telbisz Anna. Elemi osztályai után a kegyes atyák helyi gimnáziumába adják (1884), ott érettségizik (1892). Nováky Bertalan tanár úr áldott keze alól sorjáznak a tálentumok: Nyilasy Sándor, Károlyi Lajos, Szörfi József...
Egy évet töltött Budapesten a Mintarajziskolában, majd 1893-ban Münchenbe utazott. Az irodalomba beszivárgott, és szívósan tartja magát, hogy rövid ideig az Akadémiára járt volna, de ezt nem igazolja a tanintézet anyakönyve. Münchenben Hollósy Simon festőiskolájában, 1894-től Párizsban a Julian Akadémián tanult, on¬nan hívta Thorma János 1897-ben Nagybányára. Két év két szép nyarát töltötte a magyar festészetet fölfrissítő és megújító művésztelepen. 1899-ben már elmaradt, a nagybányaiak kiállítására Szegedről küldött öt képet.Ezek a képei — Réti István szerint — lassan egészen más jelleget öltöttek, mint a nagybányaiak: más levegő, más színek, más emberi környezet, sőt tájék, sőt talán más temperamentum is tükröződött bennük. A legújabb kutatások szerint 1900 és 1901 nyarát is Nagybányán töltötte.

Csodálta Rembrandtot, Bastien Lepage-t és Iványi-Grünwaldot, végül Ferenczy Károlyt. Horgoson és a szomszédos Kamaráserdőn kiélhette a Ferenczytől kapott természetszeretetet. Már ekkor kedvenc témája a zöld háttér elé helyezett színpom¬pás ruhájú lányok tarka látványa. Fest nagyméretű életképeket is: Cigányok, Kár¬tyázók, Hazatérő munkáspár. (A Kártyázókat Budapest székesfőváros vásárolta meg.) Persze, festői nyelvét még keresi. A Gombaszedők jó kép, de az alakok be¬állítása Glatz-hatásra utal. Vannak kisebb-nagyobb sikerei, vásárlói, köztük a ma¬gyar állam, mely 1903-ban két képet is vásárol tőle.
1907-ben Vasárnap c. festményével elnyerte a lipótvárosi kaszinó ezer koronás díját. (Megfelelt egy évi szerényebb keresetnek.) Az egyik fővárosi lap ezt írta: Van ebben a képben valami a Manet erejéből, a francia impresszionisták hatalmas ter-mészetimádásából. Ragyogó színe és csodálatos harmóniája van a képnek, és olyan bámulatosan egyszerű előadása, amilyet magyar festőnél még alig láttunk. E mun¬kája szerepelt a Wiener Künstlerhausban is, Bécsben is elismerést szerezve alkotó¬jának. A Kunst c. művészeti lap kritikusa Nyilasyt korának legkiválóbb európai festői közé sorozta.
Nem kevesen vannak, akik a szegedi múzeumban őrzött Napsütés c. képét tartják a legjobb alkotásának. Témája egyszerű: egy szék a napsütötte kert zöldjében, tám¬láján odavetett szalmakalap. Látszik, hogy a festőt már nem a téma érdekli, hanem az örömet nyújtó látvány visszaadása. Az ilyen képek szoktak egylilésben készül¬ni... A teret betöltő sugárzás nem csak a tárgyak színeit teszi ujjongón élénkké, ha¬nem az árnyékokét is. A széles, gyorsjárású ecsetkezelés arról a hevületről tanús¬kodik, mellyel a színöröm rögzítése történt.

1912-ben a Játszó fiúk c. festménye a Szentháromság utcai műteremből a bécsi Burgba került: Ferenc József vásároltatta meg a magánképtára számára.
A vesztett háború Nyilasy életében is változást hozott. Horgos és Kamaráserdő idegen impérium alá került, Tápén lelte föl az ihletet adó tájat. A Szegedhez simuló ősi településen, melynek már volt festője, Heller Ödön. Nyilasy 1922-ben vett házat a faluban. Tavasztól őszig ott tartózkodott, de előfordult, hogy a telet is Tápén töltötte. A 20-as években szinte csak a ház előtti padon üldögélő öregeket, és a szí¬nes népviseletbe bujtatott, vígan vasárnapozó lányokat és legényeket festette. Ért¬hető, hogy ezen képeinek (anyagi) sikerük volt, ám a kelleténél nagyobb számban készültek. Még utánzói is akadtak, ami mérhetetlen bosszúságot okozott neki.
A tápai korszakról megoszlanak a vélemények. Szalay József, a literátus főkapi¬tány szerint szeretettel merült el a tápéi nép lelkivilágának, szokásainak, ruháza¬tának, az ottani vidék mosott égboltjának... s a Tisza vizének tanulmányozásában. Dorogi Imre, az eredeti látású képalkotó mester finoman fogalmaz: csupán a min¬dent szépnek láttató watteau-i paraszti galantériáról ír. Vannak, akik azt kérdik, vajon miért győzköd bennünket Nyilasy, hogy gondtalanságtól virágzók és jókedv¬től szikrázók errefelé a vasárnap délutánok? Hiszen Nagy-Balogh, Nagy István, Tornyai és Koszta másnak látta a magyar valóságot. A Tápai lagzi költője sem ta¬lálkozott itt idillel, és Móra Földnélküli Jánosai sem ezeket az idilli napokat élték a két háború közötti Magyarországban.
Első gyűjteményes kiállítását 1930-ban rendezte a Kass szállóban. A sajtó Sze¬ged legkiválóbb festőjét ünnepelte. 1934. január 6-án halt meg. A Belvárosi teme¬tőben kapott díszsírhelyet, síremléke a karcsú, fekete márványkereszt 1939-ben ké¬szült el.
Fölirata:

Nyilasy Sándornak
az alföldi népélet
költői lelkű festőjének emelte
hálás szülővárosa
Szeged sz. kir. város

Szeged sehogy sem, Tápé kétszeresen is őrzi emlékét: 1949-ben utcát kapott, 1973-ban pedig márványtáblával jelölték meg egykori házát.

Ügyvéd, városunk első könyvtár- és múzeumigazgatója, első régésze, múltjának tudósa, aki Szeged történetének a megírásával tucatnyi kutató munkáját vette a vál¬lára és végezte el. A bajor származású família Badenből költözött Magyarországra, a családi hagyomány szerint a 16. században. Az első Reizner a Sopron megyei Rusztról került Szegedre az 1760-as években. (Reizner használta írásai alatt a Szegeden született 1847. január 20-án. Apja Reizner András (1820-1877) bog-nármester, majd vendégfogadós és bormérő, anyja Nagy Anna (1821-1873). Fiuk a kegyes atyák szegedi oskolájában tanult (1857-1865), majd a pesti tudomány-egyetemen lett joghallgató.
Vonzódott a bölcsészeti tudományokhoz is, nagy kedvvel hallgatta Rómer Flóris, Horváth Árpád és Kerékgyártó Árpád előadásait. 1867-ben Pesten jogtörténelmi ál¬lamvizsgát, a következő évben a pozsonyi jogakadémián bírói államvizsgát tett. Már tanulmányai befejezése előtt tollnok volta békés—csanádi, majd az arad--cson¬grádi tanfelügyelőségen.
Joggyakorlatának letöltése után 1871-ben a pesti királyi ítélőtábla előtt ügyvédi oklevelet nyert, majd Szegeden ügyvédi irodát nyitott. Ez évben nősült, felesége Jenei Mária (1852-1885) volt. Házasságából Vilma nevű gyermeke született, aki később Csikós Mihály kerekpusztai gazdatiszt neje lett.

Reizner épp hogy csak belekóstolt a kisebb-nagyobb pörök világába, 1872-ben közfölkiáltással megválasztották Szeged város aljegyzőjének. Titkára volta Szege¬di Szabadelvű Körnek, mely 1872. március 7-én fölhívásban fordult a szegediekhez régiségek gyűjtésére és közgyűjteménybe adására. 1875-ben Szeged városa főjegy¬zőnek választotta meg a 28 éves fiatalembert! Sokat fáradozott a Dugonics-szobor (1876) fölállítása érdekében. Leleplezésén ő mondta az ünnepi beszédet, mely meg¬jelent a Dugonics Albumban. Ez évben ő volt a szegedi Országos Ipar-, Termény-és Állatkiállítás jegyzője és egyik rendezője. Munkálkodásáért a Koronás Arany Érdemkereszttel tüntették ki.
A Víz (1879) után Somogyi Cs. Károly esztergomi kanonok Szegednek ajándé-kozta több, mint negyvenezer kötetes könyvtárát. Reizner 1882-ben lemondott a fő¬jegyzői tisztről, és a könyvtár igazgatói székét foglalta el. A következő évben ő fo¬gadta a könyvtár akkori helyiségeiben, a főreáliskola Dugonics téri épületében a Szegedre látogató Ferenc Józsefet. A Városnak az árvíz utáni — főleg szellemi — föl¬emelkedésért végzett tevékenységéért kapta meg a Ferenc József Lovagrend ke¬resztjét (1883).
Megkezdte a leendő múzeumba való tárgyak gyűjtését és leltározását. Móra Fe¬renc 1927-ben ezt írta róla: Vérbeli tudós, erőskezű szervező, akinek vezetése alatt készült el az elsó nagy katalógus, s aki eddigi szerény bérlakásából a Kultúrpalo¬tába telepítette át a könyvtárt. Nevéhez fűződik a múzeum megalapítása is, melynek legrégibb osztályait, a régiség- és éremtárt, továbbá a szépművészeti gyűjteményt állította fel.
Haláláig ő maradt a múzeummal bővülő intézmény igazgatója, mellette dolgozott Tömörkény István 1899-től. Jó néhány Szeged környéki községben ásatott, ered¬ményeit 1890-tőt az Archeológiai Értesítőben adta közre. Egyik kedves kutatási te¬rülete a numizmatika volt.

Az 1880-as, 90-es években megjelent fontosabb könyvei, füzetei: A Szegedi Hír¬adó politikai napilap negyedszázados pályafutása (1884), A régi Szeged. I. A negy¬venes évek és a forradalom napjai Szegeden (1884), H. A kőbárány és kun puszták pere (1887), Történelmi vizsgálatok a zsidók szegedi letelepedése körül (1885), A kegyúri jog és a szegedi gyakorlat (1886), Makó város története (1892, hasonmása 1984), A szegedi polgári dalárda emlékkönyve (1893), Szeged és Délmagyarország (1895).
1885-ben elözvegyült, majd 1886. október 23-án nőül vette Molnár Ilonát (1866¬-1940), Molnár Márton (1820-1892) szegedi ügyvéd, városi főügyész, 48-as szá¬zados leányát. Házasságukból több gyermek született.
Főműve a négy kötetes Szeged története (1899-1900). Az első kötet a Város tör-ténetét a 18. század végéig, a második a Vízig tárgyalja. A harmadik az egyháza-kat, Szeged társadalom-, gazdaság- és művelődéstörténetét mutatja be. A negyedik kötetben van az oklevéltár és a mutató. Az Engel Lajos nyomdájában készült mo¬numentális munkát a Város 700 példányban adta ki. Általános megállapítás, hogy a milleniumra megjelent összefoglaló művek átlagát jóval meghaladó, tartalmas munka. Voltak, akik kritikával illették. Borovszky Samu a Századokban, az elfogu¬latlannak nem tekinthető Czímer Károly a Budapesti Hírlapban, majd különnyo¬matban tette meg észrevételeit. Mások akadémiai levelező tagsággal akarták Reiz¬nert megtisztelni (Thaly Kálmán, Zsilinszky Mihály).
1904. január 19-én, 57 évesen halt meg Szegeden, Boldogasszony sugárút 18. számú házában. A Közművelődési palota előtt ravatalozták föl, onnan kísérték a Belvárosi temető díszsírhelyére.
Méltatlanul hosszú időnek, nyolc évtizednek kellett eltelnie, hogy Szeged városa megörökítse monográfusa emlékét. 1984. január 19-én emléktáblát kapott a múze¬um előcsarnokában, 1997. július 19-én pedig az épület előtt fölavatták a Fritz Mihály készítette mellszobrot.
A Tisza-parti sokablakos ház előtt immár egy parkban, együtt áll a szobra a há¬rom nagy igazgatónak, Reiznernek, Tömörkénynek és Mórának.

Az 1848-491 szabadságharc hős tábornoka, a szegedi kolerajárvány áldozata,Kossuth egyetlen tábornoka, aki nem érte meg a világosi fegyverletételt, az aradi bitót.
1800. január 26-án született a Szabolcs megyei Kemecsén. Apja Répásy József (1754-1833), Mária Terézia testőrségének a tagja, anyja Marusi Olasz Mária. A szülők gondos nevelésben részesítették gyermeküket. A sárospataki református kollégiumban taníttatták, majd két évi német szóra Késmárkra adták. Visszakerülve Sárospatakra, jogot hallgatott a református jogakadémián (a kollégium jogi tanszé¬kén) a nagyhírű Kövy Sándor (1763-1829) professzornál. (Itt tanult — többek kö¬zött — Kossuth Lajos, Szemere Bertalan és Tompa Mihály.)

Bár apja nem akarta, hogy fia katona legyen, a fiatal Répásy 1817-ben a 3. (Kné¬zevich) dragonyosezred kadétja (hadfi) lett. 1820. április 24-én hadapród, ősszel már káplár, 1821-ben őrmester, 1822-ben alhadnagy, 1828-ban főhadnagy, 1834-ben alkapitány, majd 1838-ban kapitány. 1839 és 1846 között a testőrségnél szol¬gált, itt kapta meg 1844-ben az őrnagyi rangot. Egyik fő feladatának tekintette, hogy a vele szolgáló magyar ifjakat hazafias szellemben nevelje.
1846-ban a gárdától Galíciába helyezték át, a magyar huszárokból álló 6. (Würt¬temberg) lovasezredhez osztályparancsnokként. 1848 januárjában két havi szabad¬ságra Kemecsére érkezett. Ám jött a parancs, az európai forradalmi események mi¬att visszarendelték ezredéhez Galíciába. Magával vitte unokaöccsét, Kriston Meny¬hértet (Répásy Rozália fiát), akiből a szabadságharc főhadnagya lett. Ismeretes, hogy a Württemberg-huszárok Lenkey János-százada a forradalmi események ha¬tására 1848 májusának végén hazaszökött. Petőfi versben köszöntötte őket:

Itt a haza földjén,
Hová vont szivetek,
Forró öleléssel
Üdvözlünk titeket...

Júliusban a kormány hazarendelte az egész ezredet, melyet nem Alfred Graf Paar ezredes, hanem Répásy őrnagy vezetett honi földre. A győztes pákozd-sukorói csa¬tában (szept. 29.) már alezredesként vett részt, a szélső balszárnyat adó 6. huszár¬ezred parancsnoka. Október 12-én honvédezredes, egyben hadosztály parancsnok a feldunai hadtestben. Részt vett a schwechati csatában (okt. 30.), ő vezette a balszár¬nyat, az ő utóvédharcai tették lehetővé, hogy a fősereg nagyobb veszteség nélkül visszavonulhatott. Hősiességükre mondta Windisch-Grütz: Ez nem szedett-vedett lázadócsorda. Ez hadsereg!
December 1-jétől vezérőrnagy (tábornok), a hadügyminisztérium pótlovazási és újoncozási osztályának a vezetője, a honvédsereg lovasságának a főfelügyelője, a tartalék hadtest parancsnoka.
Pest föladása (dec. 31-1849. jan. 4.) után a Répásy vezette erőket a Perczel Mór parancsnoksága alá tartozó 2. hadtesttel a Tisza vonalának a védelmére rendelték. Amikor Perczel március elején átvette a déli határokat védő 4. hadtestet, Aulich ér¬kezéséig Répásy volt a 2. hadtest ideiglenes parancsnoka. Segédtisztje a későbbi aradi vértanú, Lázár Vilmos.

A sikertelen kápolnai csatában (febr. 26-27.) a Répásy-vezette erők biztosították a poroszló—tiszafüredi utat, hogy a fősereg a Tiszán átkelhessen. Tisztelte és be¬csülte Kossuth és Görgey is. Kossuth levélben kérdezte, hogy olyan bővében van-e Görgey a jó huszártiszteknek, hogy lóvásárlás végett most ezeket elküldheti az el¬lenség elől...? Görgey válasza: Répásyt azért ajánlottam, mert őt mostani hivatalá-
ra legalkalmasabbnak ösmerem... a jó organizáló most többet használ a hazának, mint két jó vezér.
Répásy május 10-én Debrecenből, a kormány székhelyéről mondott köszönetet Szeged városának azon hazafias készségéért, miszerint ámbár fiai közül 3000 egyén vesz részt szabadságharcunkban, mégis nem várva felszólítást, 130 helyett 550 újonccal siet a szabadság védelmére. Május 5-én megkapta a frissen alapított (márc. 2.) másodosztályú Magyar Katonai Érdemrendet. Július második hetében a kor¬mánnyal ő is Szegedre jött. A katonákkal, menekülőkkel teli városban a hónap vé¬gén kolerajárvány lépett föl, mely főleg a legénység és a nép soraiból szedte áldozatait. Répásy is megkapta, életét az éjjel-nappal tartó, buzgó ápolás sem tudta megmenteni (júl. 30.).
A Belvárosi sírkertben, katonai tiszteletadással helyezték örök nyugalomra. Te-metésén jelent volt — Kossuthtal az élen — az egész kormány. (Sajnos, a kormányzó sírbeszéde nem maradt fönn.) A tábornokkal együtt temették Szöllősy Gáspár had-
ügyi titkárt, és Tóth János tüzér főhadnagyot. Ők is a kolera áldozatai lettek. A Sze¬gedi Honvédegylet 1861-ben állított nekik síremléket.
Répásy életrajzát Kozma Sándor történész állította össze, és adta közre (Keme-cse. Kemecse, 1997. 120-122.). Szegedi emlékének életbentartásáért Csongor
Győző (1915-1997) tette a legtöbbet. Olajba festett arcképét a Hadtörténeti Múze¬um őrzi.
Szeged városa másfél száz éve az adósa emlékének méltó megörökítésével...

Legnagyobb írója a termő szegedi földnek és a Várost körülölelő tanyavilágnak. A szegedi parasztnovella fejlődése Békefi Antal, Palotás Fausztin és Cserzy Mihály után — vagy velük egyidőben — az ő kivételes és megismételhetetlen írásművésze-téve, éri el csúcsát. Voltak, akik fanyalogva fogadták és olvas(gat)ták, sokallván a néprajzi színeket, a tanyai élet tárgyainak, szokásainak részletes megörökítését. Tö¬itOrkény az ilyen beszédre mit sem adott, csak írt tovább. Egyedül ő tudta, hogy
Intt kell megörökítenie: mintha érezte volna, hogy a könyörtelen idő mindezt el buja söpörni...
Az a bő száz esztendő, mely munkásságának kezdete óta eltelt, fényesen igazol-ta Tömörkény Istvánt, a célszörű szögény embörök, a kétkéziek és a homokból élők íróját. Ma sokkalta szegényesebbek és hiányosabbak lennének ismereteink — töb¬bek között — a tanya néprajzáról, a kubikosok életéről, a vásári furfangokról és az időtiporta foglalkozásokról, eleink ízes és találó nyelvi leleményeiről. Műveinek nyolckötetes válogatása (1956-1963) enciklopédiája az elködlött Szegednek és a környékbeli paraszti életnek.
Ady így vallott róla 1917-ben: az a magyar bölcs és művész, aki Tömörkény volt, a szívemé volt... Móricz Zsigmond e szavakkal siratta el: elment a magyar embör legjobb barátja. Krúdy azt írta róla azon a feketelobogós, gyászba szomorodott áprilison, hogy a korszak legnemesebb magyar költője tér meg a szegedi temetőbe.

Életében soha semmi különös nem történt. 1866. december 21-én született a ceg-lédi vasútállomás épületében, melyben apja, Steingassner József a restit bérelte. Két év múlva visszaköltöztek Szegedre, majd űz éves fiukat a kegyes atyák ódon oskolájába adták. A családfő a patinás és hírneves szegedi Feketesas után 1877461 a makói Koronát vette bérbe, legkisebb gyermeke pedig a helybeli református al¬gimnázium növendéke lett.
1880-ban ismét csak hazakövetkeztek, majd a fiatal Tömörkény gyógyszerész-gyakornok lett Kovács Albertnak, a városszerte ismert és népszerű Papusnak a Kí-gyóhoz címezett patikájában. Három év múltával gyógyszerészsegédi vizsgát tett, de nemigen élt tudományával. 1884-től jelentek meg próbálkozásai a Szegedi Híra¬dóban, majd 1886. március 1-jétől a lap belső munkatársa lett. 1888-ban, október¬nek elsején berukkolt, a szegedi 46-os regimenttel lekerült a novibazári szandzsák¬ba, a Lim parti Prijepoljébe, ahogy ő emlegette, a görbe hegyek országába. 1891 szeptemberében szerelt le, ekkor már őrmesteri ezüstcsillag fényeskedett zubbonya nyakán. Most meg a függetlenségi Szegedi Napló redakciójába szegődött el, mely¬ben a minap gazdátlanodott el Gárdonyi Géza tintafoltos asztala...A felhőtlen és víg legényéletnek a házasság (1894) vetett véget. Az író eleinte „csak" Kiss Palcsi bácsi borának, no meg Murka Gáspár muzsikájának a szempont¬jából járt a Kölcsey utcai Kispipába, azonban idővel ezeket háttérbe szorította az Emília leányzó szemének fénylő ragyogása...

1899-ben segédkönyvtárosa, 1904-ben igazgatója lett a Somogyi-könyvtárnak és városi múzeumnak, élete korai végéig itt mérte a tudás pántlikáját. Első könyve, a Szegedi parasztok és egyéb urak 1893-ban jelent meg Szegeden, utána sorjázott a Jegenyék alatt (1898), a hasonmásban is megjelent Betyárlegendák (1898, 1901), majd a Vizenjárók és kétkézi munkások (1902). Ekkor már országos hírű író, tekin¬télyes pesti lapok szerződött és jól fizetett munkatársa. Barlanglakók c. egyfölvo¬násosát a pesti Nemzeti (1913), majd a szegedi teátrum is bemutatta, sőt filmre vit¬ték (1916). Vajon megvan-e még??
Ha szót ejtettünk az elfelejtett fanyalgókról, írjuk le az el nem felejtett rajongók nevét is: közöttük volt Görgey Artúr honvédtábornok, Jászai Mari, a magyar szín¬pad nagyasszonya, és Löw Immánuel, a nagy tudományú főrabbi.

Apja, a horvát származású Vedrics György szűrszabó telepedett meg Szegeden, és 1764-ben lett a nemes város polgára. Sári Rózával kötött házasságából 1765. szeptember 22-én István, 1769-ben Pál nevű gyermeke született. Ez utóbbi korán elhalhatott, róla semmit sem tudunk.Vedres István a fölsővárosi magyar iskola három éve után, 1774 és 1782 között a piarista atyák oskolájába járt. 1782-ben a pesti egyetem — akkori néven — bölcsé¬szeti karára iratkozott be. Az Institutum Geometricum hallgatója, itt ismerkedett meg földijével, Dugonics Andrással. 1785-ben fejezte be egyetemi tanulmányait, és a hőgyészi Apponyi-uradalomban vállalt állást. (A családi hagyomány szerint megfordult — tanult? — Bécsben is). 1786-ban vette át mérnöki oklevelét, dicséretes ké¬pesítést kapva practica geometriából. Megpályázta és elnyerte a szülővárosában megüresedett földmérész állást, melyet 1786. augusztus 1-jétől 1821. május 3-ig töltött be. Akkoriban sok minden más is a földmérő munkakörébe tartozott: a vá¬rosrendezés és az utcaszabályozás, az építési tervek készítése és az építkezések el¬lenőrzése, a hidak, malmok, árkok és csatornák fölügyelete, és nem utolsósorban a közvilágítás, az ármentesítés és a fásítás. Fizetése szerény volt, évi 300 forintok. 1792-ben megnősült, feleségül vette Rózsa Teréziát, a tanácsbéli Rózsa Sándor úr leányát.

Még harminc éves sem volt, már kibontakoztak polihisztori vonásai. Verseket írt, ünnepségeket szervezett, színészeket hozott Szegedre, maga is írt színdarabot, és Aesopust fordított. Sokat olvasott, az ország egyik legnagyobb könyvtárát mond¬hatta magáénak. A kisebb-nagyobb szegedi hírekről tudósította a Nemzeti Gazdát, a Magyar Kurtrt, a Magyar Hinnondót és a Regélőt.

A Szegedre hazaköltözött (1808) Dugonics a barátságába fogadta, szívesen sétál¬gattak együtt, beszélgetve hol irodalomról, hol matematikáról.
Leghíresebb terve A Tiszát a Dunával öszvekapcsoló új hajókázható csatorna volt. Az öntözésre is alkalmas létesítmény Szegedet kötötte volna össze Dunaha-rasztival vagy Soroksárral. Kiszámította, hogy a búza, gyapjú, dohány, pamut stb. szállítása mennyivel olcsóbb lenne, hiszen a hosszú, természetes — Titelnél vissza¬forduló — víziutak helyett a szállítók a csatornát vennék igénybe.
Szegedre tervezte az Országos Gabonatárházat. A katonai jelentőségét jócskán elvesztett szegedi várat akarta átalakítani, nyolc öl széles alapfalaira 3-4 emeletes fölépítményt emelni. Talán a londoni Acéludvar, vagy a velencei áruraktár képe le¬begett a szeme előtt. Még a szabályzatát is elkészítette az első magyar közraktár¬nak!
Az akkoriban még széles „matyi vízre" téli kikötőt és hajógyárat álmodott. Büsz¬keséggel jegyezte meg, hogy sehol jobb hajógyártóti vagy hajócsinálók nem talál¬tatnak, mint a szegediek.
Foglalkozott az Alföld keleti részének árvízi helyzetével. A megoldást a balpar¬ti folyóknak az egységes terv szerinti szabályozásában látta. Egyik legeredménye-sebb tevékenysége az erdősítés volt. Még az 1830-as években is tavakat, erdőket te¬metett be a homok. Javaslatára rendeletet hozott a város, miszerint minden házas gazda esztendőnkint 100 db. fát az inzsenér által kimutatandó helyen... ültetni tar¬tozzon. Vedres és Dugonics Fölsőváros külső határán 6000 fát ültetett, ebből lett az Etelka erdeje. (Emlékét az Etelka sor őrzi.)

1809-ben ismét előállt 13 évvel korábbi tervével: Gyála és Szentivón között 2800 öl hosszú töltést építene, mellyel bő 3000 holdat lehetne ármentesíteni. Így lett Vedres 3000 hold vízjárta földnek, a békák birodalmának bérlője. Áldozatos munkája nyomán jött létre a vedresházi mintagazdaság. Új növényeket honosított meg (szőlő, dohány, kukorica), dohánykertészeket telepített le, birtokán 150-en laktak. Vedresháza jelentősége csak Tessedik szarvasi alkotásaival mérhető. Öntözőműve¬ket létesített, gabonaszóró masinát szerkesztett, és már gőzmozdonyról álmodott. 1812-ben olyan bő termése volt, hogy gabonavermek építésére ,kényszerült". Az általa épített, bagolykemence-szerű vermekben a gabona egy évig egészségesen el¬állt.
Ő tervezte a korábbi városi széképületet (1799-1805), a szőregi katolikus temp-lomot (1816), és több kisebb-nagyobb épületet.
1821-ben nyugdíjba ment, 1826-ban I. Ferenctől nemességet kapott varasányi praediktummal.
1830. november 4-én halt meg Szegeden a megszolgált földmérő. Sujtásos atillá¬jában helyezték végső nyugalomra a palánki belső temetőben, mely a mai Nagy¬körút és Kálvária sugárút találkozásánál volt. Sírjára 2,5 méter magas vörös már¬vány obeliszket helyeztek. Mikor a terjeszkedő város magának követelte a sírkert területét, Vedres hamvait kivitték az új Belvárosi temetőbe. Halálának centenári¬umán tisztelői díszsírhelyet kértek a bolygó hamvaknak. Fölszentelése 1933. június 18-án volt.
1937-ben jelent meg Farkas László fővárosi mérnöknek Vedres István mérnök élete és működése c. alapvető, de nem hibátlan munkája. Gondos kutatásokon ala¬pul Nagy Zoltánnak Vedres István művészi munkássága c. füzete (1956). Nevét szakközépiskola viseli, előcsarnokában Tápai Antal készítette mellszobrával. Büszt¬je, Schaár Erzsébet alkotása 1965 óta áll a Nemzeti Emlékcsarnokban.
Vedrest Szeged Széchenyijének is szokták nevezni, hogy hiszen olyan élesztő ereje és szellemi irányítója volt a Várost fejlesztő gondolkodásnak és munkálko-dásnak, mint a legnagyobb magyar az országnak.